Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

Elűzi a lakosságot Saint-Louisból a tengerszint-emelkedés?

Saint-Louis egy közel 300 ezres lakosú város Szenegál óceánpartján. Az egyik legfontosabb nyugat-afrikai folyó, a Szenegál torkolatánál fekszik, óvárosa pedig a folyó és az óceán közé préselődik egy félszigeten. Legmagasabb pontja nincs négy méterrel a tengerszint felett, így a város különösen ki van téve az éghajlatváltozás hatásainak. 

„Saer Diop Saint-Louisban él. Mindig is tisztában volt a természet hatalmával: 13 éves volt, amikor elvesztette egyik testvérét és nagybátyját, miután halászat közben felborította egy vihar a csónakjukat. Diop most 34 éves, és már a szárazföldön sem lehet biztonságban.

Két évvel ezelőtt arra riadt fel az egyik éjszaka, hogy egy hatalmas hullám csapódik be az ablakán.

Pár hónappal később összeomlott a háza, ő pedig egyike lett annak a 10 ezer városlakónak, akiket a víz pusztítása miatt átmeneti táborba telepítettek, a város szélére – meséli el a CityLab az egyik érintett helybeli történetét.

Az ENSZ szakosított szerve, az Emberi Települések Központja (UN-HABITAT) szerint egész Afrikában a különleges fekvésű Saint-Louis van leginkább kitéve a növekvő tengerszint veszélyeinek. Az elsők közé tartozik azon városok sorában, amelyekben várhatóan ellehetetlenül az élet a következő évtizedekben az éghajlatváltozás miatt.

Az egyre növekvő vízszint által okozott erózió folyamatosan pusztítja Saint-Louis partszakaszát: emiatt váltak használhatatlanná iskolák, mecsetek és lakóházak százai. Az emelkedő vízszint miatt ráadásul a Szenegál folyó vize is sósabbá vált, ami súlyos csapást jelent a folyóvölgyben korábban virágzó mezőgazdaságra. Mindemellett a vízszint emelkedése magát az óceánt is veszélyesebbé tette, amely a halászok szerint sokkal kiszámíthatatlanabbá, durvábbá vált.

Saint-Louis óvárosa Videó: Youtube
Tovább a forráshoz: G7

A tetten ért pillanat – A jégolvadás egy természetfotós szemével

„A jég világában láthatjuk, tapinthatjuk, hallhatjuk – közvetlenül  a bőrünkön érezhetjük a klímaváltozás folyamatát" – James Balog nemzetközileg elismert természetfotós szerint elképesztően fontos, hogy odafigyeljünk azokra a folyamatokra, amelyek a sarkvidékeken zajlanak. 

Innovatív berendezéssel védekeznek az emelkedő tengerszint ellen a hollandok

A tengerszint emelkedése a klímaváltozás és a globális felmelegedés következtében egyre jobban fenyegeti a hollandokat, akik innovatív berendezéssel, viharsorompóval kezdtek el védekezni. A világ legnagyobb viharsorompója déli területeiken, Maeslantkeringnél épült.

Öt év alatt jégtömegük 10 százalékát veszítették el a svájci gleccserek

Újabb rekordokat döntött meg a gleccserek olvadása idén Svájcban, ezen a nyáron jégtömegük két százalékát, az elmúlt öt évben pedig együttvéve a 10 százalékát veszítették el, ami példátlan a feljegyzések több mint 100 évvel ezelőtti kezdete óta.

Óriási pusztítást hagyott maga után a Hagibisz

Ötvennél is több halálos áldozatot követelt a Japánban tomboló tájfun, a sérültek száma pedig meghaladja a kétszázat. 

Hurrikán, tájfun, ciklon – Mi a különbség?

A klímaváltozás következtében a közeljövőben az emberiségnek várhatóan egyre sűrűbben kell majd megküzdenie pusztító viharokkal.  

Fontos mezőgazdasági vidék a klímaváltozás újabb áldozata

A klímaváltozás következtében emelkedő tengerszint és olvadó permafroszt miatt a világ számos részén kezdenek válságos állapotok kialakulni, amelyeknek következtében több tízezer ember kénytelen elhagyni lakóhelyét, valamint fontos mezőgazdasági területek esnek áldozatul.

A klímaválság újabb jele: több tízezer olvadéktavat találtak az Antarktiszon

A klímaváltozás az Antarktiszon is súlyos gondokat okoz: a közelmúltban egy 315 milliárd tonnás jégdarab szakadt le a területről, nemrég pedig 5 millió négyzet-kilométernyi területről készült műholdfelvételt vizsgáltak meg tudósok, és több tízezer olvadéktavat találtak, ami súlyos gondokat jelez.

Szükségállapotot hirdettek Montanában a korai havazás miatt

Hatalmas hóviharok érkeztek az Amerikai Egyesült Államok több északnyugati és nyugati tagállamába szeptember 29-én.

Száznál is több emberéletet követelt a monszun Indiában

A viharokkal és villámlással kísért monszuneső szeptember 27-én csapott le Uttar Prades és Bihár államokra Indában. A heves szél fákat és villanyoszlopokat döntött ki, háztetőket szaggatott le, és száznál is több halálos áldozatot követelt. 

Összeomlás fenyegeti a Mont Blanc egyik olaszországi gleccserét

A hegyi biztonságért létrehozott alapítvány (Fondazione Montagna Sicura) szeptember 24-én lavinaveszélyre figyelmeztetett a Planpincieux-gleccseren, amely a Grandes Jorasses-csúcs keleti lejtőjén helyezkedik el.

1
2
3
4
5
6