Bemutatkozik Maggie White, a Nemzetközi Program-és Szövegező-bizottság tagja
Maggie White vezető szakértő, a Stokcholmi Nemzetközi Vízügyi Intézet (SIWI) nemzetközi folyamatokért és politikákért felelős vezetője, a Globális Víz Adaptáció Szövetségének (Alliance for Global Water Adaptation) társelnöke. Munkája során elkötelezett az UNFCCC folyamatainak formálásában annak érdekében, hogy a vízügyi kérdések becsatornázásra kerüljenek az Éghajlatváltozási Agendába (Climate Agenda). Támogatja és koordinálja a vízügyi közösséget, hogy részt vállaljon az éghajlatváltozási vitákban és a Marakessi Partnerség Globális Éghajlati Akviótervben (MPGCA- Marrakech Partnership Global Climate Action Agenda) és az NDC Partnerségben. Emellett COP elnökségeivel és klíma-bajnokokkal tartja a kapcsolatot, valamint a ClimateIsWater kormányzóbizottsági tagja. A Víz Világhét (World Water Week) eseményén magas szintű plenáris ülések megszervezéséhez és az agenda kialakításához is hozzájárul, mindemellett a 2030 Agenda és a HLPW folyamatok keretén belül partnerségek fejlesztése és a víz témakörnek hangsúlyozása is a feladatai közé tartozik. Továbbá, tanácsadóként működik közre a Rockefeller Alapítvány reziliens édesvízi-gazdálkodás stratégiai keretrendszerének kialakítása során.
Maggie White kezdeményezte és koordinálta az Európai Vízügyi Paktum (European Pact for Water) európai CSO-hálózatát a Bordával és a Nők a Vízügyi Partnerségért (Women for Water Partnership - WfWP) szervezetekkel együttműködésben, valamint koordinálta az Európai Folyamatot a portugál kormánnyal a 8. Világ Vízügyi Fórum kapcsán.
2018 decemberéig a Francia Vízügyi Partnerség igazgatótanácsának tagja volt, ahol klíma-stratégia kifejlesztése és végrehajtás volt a feladata, valamint az SDG-munkacsoporton és a Vízügyi és Éghajlatváltozási munkacsoporton (Water and Climate Change working group) belül kezdeményezője és középpontja volt a stratégiai akciók európai szintű becsatornázásának.
2010 novembere és 2015 novembere között a Nemzetközi Vízügyi Titkárság (International Secretariat for Water, Kanada) és a Solidarity Water Europe (ISW-SWE Franciaország) főtitkáraként dolgozott. 2008 januárjától októberig, Párizs vízügyi szolgáltató közhasznú vállalatának, az Eau de Paris-nak a külső kommunikációjáért volt felelős.
2001 júliusától 2007 decemberéig Maggie White volt a nemzetközi partnerségek és érdekképviselet koordinátora, valamint az igazgatóság tagja az Eau Vive International szervezetnél (Párizs, Franciaország).
Mindemellett alapító tagja és koordinátora a Butterfly Effectnek, egy 120 nemzetközi szervezetet tömörítő hálózatnak, mely a CSO-k hangja a Víz Világfórumokon (World Water Fora) belül, és amely támogatja, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer vízhez kapcsolódó céljának megvalósulását. Maggie White volt a Világ Vízügyi Ifjúsági Parlamentjének alapítója és szóvivője, mely az ISW által koordinált, 80 országban, több mint 100 ifjúsági szervezet magába foglaló nemzetközi ifjúsági hálózatából áll. Továbbá a Coalition Eau alapítója, mely a vízügyi és higiéniai területen tevékenykedő civil szervezetek francia hálózata.
Bemutatkozik Szöllősi-Nagy András, a Nemzetközi Program- és Szövegező-bizottság elnöke
Bemutatkozik Maria C. Donoso, a Nemzetközi Program-és Szövegező-bizottság tagja
Bemutatkozik Ahmet Mete Saatçi, a Nemzetközi Program-és Szövegező-bizottság tagja
Bemutatkozik Xavier Leflaive, a Nemzetközi Program-és Szövegező-bizottság tagja
Bemutatkozik Carlo Giupponi, a Nemzetközi Program- és Szövegező-bizottság tagja
Bamutatkozik Ravi Narayanan, a Nemzetközi Program-, és Szövegező-bizottság tagja
Bemutatkozik Aaron Wolf, a Nemzetközi Program-és Szövegező-bizottság tagja
Bemutatkozik Bogárdi János, a Nemzetközi Program, és Szövegező-bizottság tagja
A 2013-ban és 2016-ban megrendezett Világtalálkozók hagyományait követve, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 programját is egy elismert nemzetközi vízügyi szakértőkből álló bizottság állítja össze. A Nemzetközi Program-és Szövegező-bizottság tagjai a konferencia egy-egy szekciójának moderátori feladatait is ellátják.