Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

Megrendezésre került a Budapesti Víz Világtalálkozó első felvezető eseménye

Magyarország a vízügyi ágazatokon keresztül kapcsolódik be az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) munkájába, a következő hetekben áttekintik, milyen projektekben tudnának részt venni magyar cégek és kormányzati szervek - mondta el Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 felvezető eseményeként, illetve az az AIIB éves közgyűlésének előkészítő rendezvényeként megtartott konferencián.

A Pénzügyminisztérium (PM), a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint az Exim Bank által szervezett konferencia - Az Ázsiai Fejlesztési Bank éves találkozója – „A Víz Összeköt – támogató befektetői környezet megteremtése a vízügyi ágazatban” -,  az idei októberi budapesti Víz Világtalálkozó felvezető eseménye és az AIIB éves közgyűlésének előkészítő rendezvénye. 

A KKM államtitkára megnyitó beszédében hangsúlyozta:

Magyarországnak van színvonalas, hasznosítható szakértelme, és nem szeretne kimaradni az ázsiai fejlődés által kínál gazdasági lehetőségekből.

Magyar Levente jelezte: Magyarország a régióból az elsők között csatlakozott az AIIB-hoz, amelynek célja nagyszabású infrastruktúra-fejlesztések finanszírozása, illetve ennek elősegítése, elsősorban az ázsiai térségben. Az államtitkár kitért arra, hogy a bank egyike az elsőknek, amely a nyugatiakhoz hasonló léptékben tud finanszírozni nagy fejlesztéseket. A világban zajló politikai-gazdasági folyamatok jelzik az ázsiai fejlődést, és az AIIB, illetve a hasonló kezdeményezések is mutatják Ázsia növekvő erejét - mondta.

Balogh László, a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára pedig azt emelte ki, Magyarország különösen fontosnak tartja, hogy a nemzetközi fejlesztéspolitikában megfelelő figyelmet kapjanak a vízügyek. A többi között magyar szaktudással kifejlesztett új technológiák, valamint a nemzetközi fejlesztési bankok megnövelt finanszírozása révén élhetőbbé tehetők azok a régiók, amelyeket fokozott vízhiány vagy vízszennyezés sújt - mondta. Hangsúlyozta, hogy elsősorban a fejlődő országokban, régiókban jelentkező vízhiány és vízszennyezés stratégiai döntéseket igényel, az elegendő mennyiségű tiszta ivóvíz biztosítása nagy kihívást jelent. Ha sikerrel járunk, megállítható az egyes régiókban egyre tömegesebben jelentkező elvándorlási hullám, amelyben nagyrészt a vízhiány és az emiatt jelentkező konfliktusok játszanak szerepet - fogalmazott a PM helyettes államtitkára. Hozzátette, a kihívások kezelésében jelentős szerep vár az AIIB-re, Magyarország nagy várakozással tekint az együttműködésre.

Danny Alexander, az AIIB alelnöke elmondta: a 2016 óta működő multilaterális fejlesztési bank az első olyan kínai pénzügyi kezdeményezés, amelynek tagsága nyitott a világ bármely országa előtt, jelenleg 97 tagországa van. Az elmúlt három és fél évben az AIIB által elfogadott, 15 országban megvalósuló 39 projekt értéke csaknem 8 milliárd dollár.

Megrendezésre került a Nemzetközi Program- és Szövegező-bizottság találkozója Balatonfüreden

Megrendezésre került a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 Nemzetközi Program- és Szövegező-bizottságának (International Programme and Drafting Committee) találkozója Balatonfüreden

Megtartotta második ülését a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-et előkészítő Tárcaközi Bizottság

A Világtalálkozót előkészítő testület immár második alkalommal ült össze a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konferenciatermében.

Lezárult a jelentkezés kísérő események megszervezésére a Budapesti Víz Világtalálkozón

A Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 alkalmával ismét lehetőséget biztosítunk kísérő rendezvények megszervezésére. A jelentkezés 2019. június 5-én lezárult.

Rajzpályázat gyermekeknek

A 2019. október 15–17. között megrendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából meghirdetett „Így neveld a felnőtteket” pályázat célja, hogy a gyerekek rajz- és fotóalkotásaikkal bemutathassák, mi az, amit nekünk, felnőtteknek változtatnunk kell ahhoz, hogy környezetünk – ezen belül is kiemelten a vízfelhasználás – élhetőbb, fenntarthatóbb legyen.

Megelőzni a vízválságot - Budapesti Víz Világtalálkozó 2019

A 2013-as és 2016-os események sikerére építve, 2019. október 15-17. között Magyarország Kormánya immár harmadik alkalommal rendezi meg a Víz Világtalálkozót, Áder János köztársasági elnök fővédnöksége mellett. Az idei konferencia mottója: „Megelőzni a vízválságot” - az esemény a közelgő vízválságok kezelésének sürgősségére kívánja felhívni a figyelmet; a sok víz – kevés víz – szennyezett víz hármas tematikájára építve

A víz összeköt - Budapesti Víz Világtalálkozó 2016

Magyarország 2016-ban ismét Víz Világtalálkozót rendezett, melyre november 28-30. között került sor. Az konferencia globális viszonylatban is az év egyik legfontosabb vízügyi eseménye volt, több mint 2200 fő gyűlt össze Budapesten a világ 107 országából. Kitűzött célját teljesítve, az esemény kijelölte az elkövetkezendő 15 év vízpolitikai teendőit.

Esély a jövőnek - Budapesti Víz Világtalálkozó 2013

A 2013-ban megrendezett, első Budapesti Víz Világtalálkozó jelentős szerepet játszott abban, hogy a fenntartható fejlődési keretrendszerben a víz és szanitáció kérdésköre önálló célkitűzésként jelenik meg (6. számú cél - Víz és szanitáció). A konferencián több mint 1400 fő vett részt a világ 105 országából, valamint jelen volt az ENSZ főtitkára is.

Megtartotta alakuló ülését a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 Tárcaközi Bizottsága

Az illetékes minisztériumok, szakmai szervezetek és oktatási intézmények részvételével 2019. február 6-án megtartotta alakuló ülését a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-et előkészítő Tárcaközi Bizottság.