Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

Lenyűgöző album Amazónia folyóiról

Philip Glass amerikai zeneszerző és a brazil Uakti együttes különleges lemezének dallamai az Amazonas-medence folyópartjaira repítenek. Az 1999-ben megjelent Aguas da Amazonia című album dalai a víz hol játékos, hol lenyűgöző arcát idézik, a klasszikus zene, a new age és a jazz jegyeivel fűszerezve.

1993-ban kezdődött meg az az együttműködés az amerikai zeneszerző, Philip Glass és a különleges, házi készítésű hangszereiről ismert brazil együttes, az Uakti között, amelynek eredményeképpen az Aguas da Amazonia album megszületett.

Glass a kortárs zeneművészet meghatározó alakja, nevéhez számos opera és musical fűződik, de írt zenekari műveket, szimfóniákat, versenyműveket és szólódarabokat is. Több mint egy tucat film zenéjét jegyzi, melyek közül hármat (Kundun, Az órák, Egy botrány részletei) Oscar-díjra is jelöltek.

A brazil Uakti együttes 1978-ban alakult Marco Antônio Guimarães vezetésével. Nevüket egy mitológiai lénytől kölcsönözték, aki a Rio Negro partvidékén élt, testét pedig lyukak hálózták, amelyek szeles időben különleges hangokat adtak, megbabonázva a közeli törzsek asszonyait. A férfiak mindezt nem nézték tétlenül, levadászták és megölték a lényt. Uakti sírjáról pálmafák sarjadtak, belőlük pedig furulyák készültek, amelyeknek zenéje ámulatba ejtette az embereket.

Az alkotók az album dalait az Amazonasnak és mellékfolyóinak ajánlották, dalt kapott a Tiquiê, a Japurá, a Purus, a Negro, a Madeira, a Tapajós, a Paru, a Xingu, és természetesen a Föld második leghosszabb folyója, maga az Amazonas is.

Múlandó alkotás, maradandó üzenet

Simon Beck a havas táj szerelmese. A hópelyhek bonyolult, ám törékeny formáinak ihletésére kezdte el készíteni az érintetlen hómezőkre hatalmas, de múlékony alkotásait.

Világégésben született örökzöld dal a tengerről

Charles Trenet francia sanzonénekes, dalszövegíró és zeneszerző egyik legismertebb slágerét a tengerről írta. A könnyed, fülbemászó dallam bárhol és bármikor felidézi a tenger varázslatos hangulatát. Pedig a világ épp lángokban állt, amikor a dal született.

William Basinski: Watermusic

A meditatív, melankolikus stílusáról ismert amerikai zeneszerző, William Basinski az experimentális zene egyik emblematikus alakja. Dalai, amelyeket szinte kivétel nélkül valamilyen elavult technológia használatával, analóg szalagokra rögzít, az időbeliség tragédiájára, az idő misztériumára, a mulandóságra rezonálnak.

Szoborpark a tenger mélyén – Museo Atlántico

Jason deCaires Taylor brit szobrász és búvároktató évek óta azon dolgozik, hogy ráébressze az emberiséget az óceánokat fenyegető veszélyekre. Ezért kerülnek különlegesen ellenálló anyagból készülő, monumentális alkotásai is a tengerek partjára, sőt mélyére.

Érintetlen vízpartokról alkot az ausztrál művész

A Sidney-ben élő művész, Marie Antuanelle különleges technikával készít lélegzetelállítóan gyönyörű festményeket emberi tevékenységtől megkímélt, érintetlen óceánpartokról.

Sea walls – tengerekről mesélő falak

A PangeaSeed művészeti programjának célja, hogy az óceánok megőrzésének fontosságát bemutató alkotásokkal szóljon az emberekhez. 2014-es elindulása óta kétszázötvennél is több művész csatlakozott a kezdeményezéshez: műveik tizenöt országban, mintegy 350 falon hirdetik a tenger szépségét és sérülékenységét.

Festményeken szembesülhetünk a tengeri hulladékokkal

Az 1950-es években a pop-art művészek képeinek élénk színei, ordító feliratai és fanyar humora tartott tükröt a kialakulóban lévő fogyasztói kultúrának. Az amerikai festő, Karen Hackenberg Andy Warhol nyomdokain járva próbálja felrázni a 21. század műanyagfüggő fogyasztóit.

Sea-art: izgalmas művészi kollaboráció korallokkal

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő 1UP street art formáció Berlin utcáit az indonéz óceán fenekére cserélte, hogy felhívja a figyelmet az óceánok egyik legnagyobb problémájára, a szennyezés és a felmelegedés következtében pusztuló korallzátonyokra.

Graffitivé nemesült klímagrafikonok

Alisa Singer azon alkotók egyre népesebb táborát erősíti, akik a művészet eszközeivel szeretnék megérthetővé, befogadhatóvá tenni az éghajlatról szóló statisztikák szikár számai mögött megbújó aggasztó valóságot.

Elégia az Északi-sarkhoz

Ludovico Einaudi olasz zeneszerző és zongorista nem mindennapi helyszínen adta elő kompozícióját: az óceán közepén, a norvég Wahlenbergbreen gleccser közelében lebegő platformon hívta fel a figyelmet az Északi-sarkot fenyegető veszélyekre. Az eltűnő jégtakaró felett érzett aggodalomból született Elégia üzenete aktuálisabb, mint valaha.

1
2
3