Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

A klímaváltozás az amerikaiak szerint is probléma

A CBS News által készített friss felmérés szerint a megkérdezett amerikaiak kétharmada nevezte válságnak, illetve súlyos problémának a klímaváltozást. 56 százalékuk szerint azonnali cselekvésre van szükség a helyzet megoldásához.

A válaszadók 64 százaléka szerint a klímaválság krízis, de minimum súlyos probléma, 20 százalék közepesen komoly problémaként értékelte, míg 16 százalék nem tartja aggasztónak a helyzetet.

A megkérdezettek több mint fele, 56 százalék véli úgy, hogy azonnali cselekvésre van szükség a klímaváltozás negatív hatásainak megfékezéséhez. 26 százalék válaszolt úgy, hogy ráérünk tenni valamit ellene majd a közeli vagy távoli jövőben, 18 százalék pedig úgy vélte, nem kell tennünk semmit egyáltalán.

A CBS felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek mennyire optimisták azzal kapcsolatban, hogy mit tehet az emberiség a klímaváltozás ellen: 19 százalékuk szerint megállíthatja, 48 százalékuk szerint lelassíthatja, de nem állíthatja meg, 23 százalék szerint pedig az emberi faj semmilyen hatással nem bírhat a folyamatokra.

A válaszadók mindössze 9 százaléka vélte úgy, hogy az emberi tevékenység semmilyen mértékben nem felelős a klímaváltozásért, további 20 százalék pedig úgy gondolta, minimális a szerepünk a fennálló folyamatokban. A megkérdezettek fele azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint a tudósok között sincs egyetértés abban, hogy a klímaváltozás mennyiben emberi tevékenység, és mennyiben természetes folyamatok következménye.

Az amerikai közvélemény változása azzal magyarázható, hogy a jövő évi elnökválasztásra készülő demokrata jelöltek vitáiban hangsúlyosan szerepel a klímaváltozás.

Videó: Youtube/CBS News
Tovább a forráshoz: Élő Bolygónk

Hazai fejlesztések segíthetnek a gyógyszermaradvány-probléma megoldásában

A gyógyszerszármazékok vizekből történő eltávolítása szinte az egész világot foglalkoztatja. Ezért is kísérte nemzetközi érdeklődés a Budapesti Víz Világtalálkozón a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete által vezetett NVKP projekt eredményeinek bemutatását, amelyek a teljes problematikát átfogják.

Újrahasznosított tengeri hulladékból készülnek a Coca-Cola új palackjai

A Coca-Cola bemutatta első olyan palackját, amely tengeri hulladékok újrahasznosításával készült. A tesztüzemben egyelőre 300 olyan palackot gyártottak le, amelyek 25%-ban tartalmaznak a Földközi-tengerből kihalászott műanyaghulladékot.

Reformok, amelyek leginkább támogatják a vízbiztonságot és a fenntartható fejlődést

Interjú Xavier Leflaive-vel, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) környezetvédelmi főtanácsosával.

Napi összefoglaló a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozóról – október 17.

Az Institute for Sustainable Development a BWS Bulletin számára összefoglalta a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 harmadik napjának eseményeit.

A víz a fejlődés forrása

Víz nélkül nincs élet – de elgondolkodtunk-e már azon, hogy víz nélkül nincs fejlődés sem? Akár arról beszélünk, hogy a növények fejlődéséhez elengedhetetlen a víz, akár az újabb korok zseniális találmányait, felfedezéseit vesszük számba, be kell látnunk: a víz alapjaiban határozza meg életünket.

Óriási érdeklődés övezte a Budapesti Víz Világtalálkozót

Rengetegen érdeklődtek a Budapesti Víz Világtalálkozó iránt – az esemény fontosságát jól példázza, hogy arra 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek, a több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők is eljöttek.

Áder János: A fiatalok szeretnék Magyarországot olyannak megőrizni, amilyennek nagyszüleik láthatták

A fiatalok szeretnének tiszta környezetben élni, ezt a természetes igényt fogalmazták meg a pályázatra beadott rajzokkal, fotókkal, plakátokkal – mondta Áder János köztársasági elnök újságíróknak az SDG for Kids verseny díjkiosztó rendezvénye után a Budapesti Víz Világtalálkozón.

Pápai üzenet a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozó résztvevőihez

Napi összefoglaló a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozóról – október 16.

Az Institute for Sustainable Development összefoglalta a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 második napjának eseményeit.

Napi összefoglaló a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozóról – október 15.

Az Institute for Sustainable Development összefoglalta a Budapesti Víz Világtalálkozó első napjának eseményeit.

1
2
3
4
5
6
7
8
9