Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

Az Adria is egyre szennyezettebb

Szennyvíz és a hajókról a vízbe öntött emberi ürülék is szennyezi az Adriai-tengert az Index.hr horvát hírportál cikke szerint. A Dubrovniktól alig 7 kilométerre fekvő Koločepnél a környezetvédelmi felügyelet a fürdőzést is betiltotta.

Žarko Koboević, a Dubrovniki Egyetem tengerészeti tanszékének vezetője szerint az Adria a hajók és jachtok számának növekedésével arányosan válik egyre szennyezettebbé, a folyamatnak pedig csak a szigorú szabályozás vethetne véget. Kaliforniában például már léteznek „no discharge”-partszakaszok, ahol tilos a hajókról ilyesmit a vízbe önteni.

A horvátországi szabályozás ugyan rendelkezik arról, hogy nem szabad a kikötőkbe üríteni, csakis a nyílt tengerbe, azt azonban már nem pontosították, hogy mi számít ebből a szempontból nyílt víznek. A fekália ugyan biológiailag lebomlik, a kórokozók pedig elpusztulnak, ám ehhez időre van szükség.

Mindemellett, derült ki a Marine Pollution Bulletin folyóirat egyik tanulmányából, a Földközi-tenger és a Kelta-tenger után a kicsi, sekély és félig zárt Adriában található a legtöbb műanyaghulladék egész Európában. A tengeri áramlatok és viharok sokszor más vizekről is besodorják a szemetet, ami aztán ott ragad, illetve az Adriai-tengerbe ömlő Neretva folyó is rengeteg hulladékot szállít Bosznia-Hercegovinából.

Az Adriai-tenger a Földközi-tenger része, annak az Appennin- és a Balkán-félszigetek által határolt öble. A medence teljes hossza 820 kilométer, átlagos szélessége 160 kilométer Fotó: Shutterstock
Tovább a forráshoz: Élő Bolygónk

A gyógyszertártól az élővizekig

A fejlődő orvostudomány egyre több egészségügyi problémára szolgál hathatós megoldással, a legtöbbször gyógyszerek formájában. A tabletták elmulasztják a fájdalmunkat, javítják az életminőségünket, segítik a felépülésünket. A bennük rejlő hatóanyagok azonban ezzel még sajnos nem végzik be pályafutásukat.

2 hónap alatt 300 zsák szemetet szedett össze a Tisza-tavi önkéntes

Az I. Tisza-tavi PET Kupa során a 32 éves Párdy Bence annyira felháborodott a tavat elözönlő szemét mennyiségén, hogy a kupa után felmondott a munkahelyén, és a Tisza-tó mellé költözött, ahol már több mint két hónapja önkéntesen szedi a szemetet. 

A szennyezett víz nagyobb problémát jelent, mint a mikroműanyagok

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének jelentése szerint sürgősen többet kell tudnunk a mikroműanyagokról, noha az eddigi nagyon korlátozott ismereteink szerint minimális egészségügyi kockázatot jelentenek. Sokkal nagyobb probléma a szennyezett ivóvíz, melynek fogyasztása évente milliós nagyságrendben követel halálos áldozatokat.

Mikroműanyagot mutattak ki a hóban és a jégben is

Műanyag-mikroszemcséket mutattak ki az Északi-sarkvidéken gyűjtött hó- és jégmintákban német és amerikai kutatók. A Bremerhaveni Alfred Wegener Intézet kutatói Bajorországban, Brémában, Helgoland szigetén, a Svájci Alpokban és az Északi-sark térségében gyűjtött hómintákban találtak mikroműanyagot.

Az esőben is ott a műanyag

A világ számos pontján találtak már mikroműanyagot: az Antarktisztól az óceán legmélyebb régióiig. Kimutatták már a jelenlétüket úgy az emberi, mint állati szervezetben is. De most talán még ezeknél is meglepőbb helyen bukkantak elő.

Újabb csodás sziget vált a műanyag áldozatává

Az UNESCO világörökség részét képező, Új-Zélandhoz tartozó Henderson-szigeten hat tonna műanyaghulladékot gyűjtöttek össze két hét alatt.

Egy jobb sorsra érdemes tenger újabb szomorú rekordja

A francia Ifremer tengerkutató intézet kutatói egy több mint húszéves kutatás eredményei alapján úgy vélik, a Földközi-tenger a legszennyezettebb tenger Európában.

Megfeketedett halakat fognak ki a Földközi-tengerből

A térségben egyre súlyosabb és ijesztőbb méreteket ölt a a víz szennyezettsége. Tunéziában kifejezetten nagy a baj. 

Vajon egyszer újra szinkronba kerülünk a környezetünkkel?

A mesterséges tárgyakkal elárasztott természetben finoman hangolt kapcsolatok, jól működő rendszerek egyensúlya törik meg. Élesen jelenik meg ez az új aszinkronitás, diszharmóna két fiatal szinkronúszó előadásában, amellyel a műanyagszennyezés veszélyeire figyelmeztetnek.

A szennyvíz gyilkolja a korallokat

A szennyvíznek még a tengervizek felmelegedésénél is nagyobb szerepe van a korallok pusztulásában – derül ki egy új amerikai kutatásból.

1
2
3
4
5
6