Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

Az internetes infrastruktúrát is fenyegeti az emelkedő tengerszint

Az Amerikai Egyesült Államok partmenti régióban akár több ezer kilométernyi földbe temetett optikai kábelt veszélyeztethet a víz.

A University of Wisconsin–Madison és a University of Oregon kutatói szerint a növekvő tengerszint miatt a vezetétek – amelyek nem vízállóak – már akár 15 éven belül víz alá kerülhetnek. New York, Miami és Seattle térségében 2033-ban már akár hatezer kilométernyi kábel lehet veszélyben, aminek nemcsak regionális, de globális következményei is lehetnek. 

A vezetékek 20-25 évvel ezelőtti lefektetésekor a klímaváltozás következtében növekvő tengeszint még nem szerepelt a kockázati tényezők között. 

Paul Barford számítástechnika-professzor, a kutatás egyik vezetője szerint felismerésük olyan horderejű, hogy úgy a kormányzat mint az ipar figyelmét is felhívhatja a probléma súlyára.  

Ahogy halad előra a globális felmelegedés folyamata, anáál több, korábban talán nem is gondolt következménnyel kénytelen szembenézni az emberiség Fotó: Shutterstock
Tovább a forráshoz: Élő Bolygónk

Öt év alatt jégtömegük 10 százalékát veszítették el a svájci gleccserek

Újabb rekordokat döntött meg a gleccserek olvadása idén Svájcban, ezen a nyáron jégtömegük két százalékát, az elmúlt öt évben pedig együttvéve a 10 százalékát veszítették el, ami példátlan a feljegyzések több mint 100 évvel ezelőtti kezdete óta.

Óriási pusztítást hagyott maga után a Hagibisz

Ötvennél is több halálos áldozatot követelt a Japánban tomboló tájfun, a sérültek száma pedig meghaladja a kétszázat. 

Hurrikán, tájfun, ciklon – Mi a különbség?

A klímaváltozás következtében a közeljövőben az emberiségnek várhatóan egyre sűrűbben kell majd megküzdenie pusztító viharokkal.  

Fontos mezőgazdasági vidék a klímaváltozás újabb áldozata

A klímaváltozás következtében emelkedő tengerszint és olvadó permafroszt miatt a világ számos részén kezdenek válságos állapotok kialakulni, amelyeknek következtében több tízezer ember kénytelen elhagyni lakóhelyét, valamint fontos mezőgazdasági területek esnek áldozatul.

A klímaválság újabb jele: több tízezer olvadéktavat találtak az Antarktiszon

A klímaváltozás az Antarktiszon is súlyos gondokat okoz: a közelmúltban egy 315 milliárd tonnás jégdarab szakadt le a területről, nemrég pedig 5 millió négyzet-kilométernyi területről készült műholdfelvételt vizsgáltak meg tudósok, és több tízezer olvadéktavat találtak, ami súlyos gondokat jelez.

A tetten ért pillanat – A jégolvadás egy természetfotós szemével

„A jég világában láthatjuk, tapinthatjuk, hallhatjuk – közvetlenül  a bőrünkön érezhetjük a klímaváltozás folyamatát" – James Balog nemzetközileg elismert természetfotós szerint elképesztően fontos, hogy odafigyeljünk azokra a folyamatokra, amelyek a sarkvidékeken zajlanak. 

Szükségállapotot hirdettek Montanában a korai havazás miatt

Hatalmas hóviharok érkeztek az Amerikai Egyesült Államok több északnyugati és nyugati tagállamába szeptember 29-én.

Száznál is több emberéletet követelt a monszun Indiában

A viharokkal és villámlással kísért monszuneső szeptember 27-én csapott le Uttar Prades és Bihár államokra Indában. A heves szél fákat és villanyoszlopokat döntött ki, háztetőket szaggatott le, és száznál is több halálos áldozatot követelt. 

Összeomlás fenyegeti a Mont Blanc egyik olaszországi gleccserét

A hegyi biztonságért létrehozott alapítvány (Fondazione Montagna Sicura) szeptember 24-én lavinaveszélyre figyelmeztetett a Planpincieux-gleccseren, amely a Grandes Jorasses-csúcs keleti lejtőjén helyezkedik el.

Trópusi vihar pusztított Houstonban

Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki szeptember 19-én Texas legnagyobb és az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városából az Imelda nevű trópusi vihar miatt.  

1
2
3
4
5
6