Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

Megismétlődhet a fokvárosi vészhelyzet?

2018 első hónapjaiban az egész világ Fokvárosra figyelt. A Dél-Afrikai Köztársaság második legnépesebb városa félelmetesen közel járt ahhoz, hogy elérje a Nulladik Napot: amikor – a nagyvárosok közül elsőként a világon – elfogy a teljes vízkészlete.

A korábban soha nem látott vízhiány a rekordhosszú, több éve tartó aszály, valamint a város népességének gyors növekedése miatt alakult ki. Mivel a fokvárosi vízhálózatot nem úgy tervezték, hogy kibírjon ilyen hosszú csapadékmentes időszakot, 2017 decemberére – a város vízellátását biztosító hatalmas víztározók ellenére – mindössze a tartalékok harmada állt csupán rendelkezésre.

A dél-afrikai kormányzat a vészhelyzet megelőzése érdekében figyelmeztetést adott ki. Ennek értelmében, ha nem sikerül széles körben rávenni az embereket a vízzel való takarékoskodásra, akkor 2018. április 22-én el fogják zárni a vizet a háztartásokban és az utcai kutakban, az emberek pedig fejenként naponta mindössze 25 liter vízhez juthatnak majd hozzá a speciális elosztóközpontokban.

Minden eszközzel megpróbálták felhívni az emberek figyelmét a limitált vízfogyasztásra Fotó: Shutterstock

A Nulladik Nap elkerüléséhez első lépésként fejenként 87 liter alá csökkentették a napi vízfogyasztást, majd mivel ez nem bizonyult elég hatékony lépésnek, a naponta felhasználható vizet 50 literben maximalizálták. Minden létező eszközzel és számos javaslattal próbálták rávenni a lakosságot és a turistákat a limitált vízfogyasztás betartására annak érdekében, hogy a város vízkészlete minél tovább kitartson. Mindemellett számos vészforgatókönyv is készült a vízkrízis rendezésére, a szennyvíz újrahasznosításától az óceán vizének sótalanításán át akár jéghegyek Fokvárosba vontatásáig.

A vízzel való takarékoskodásnak köszönhetően végül sikerült a városnak eltolnia a Nulladik Nap rettegett dátumát, de nem lélegezhetnek fel a fokvárosiak: a katasztrófa veszélye folyamatosan ott lebeg a fejük felett. Dél-Afrika nyugati csücske ugyanis a következő évtizedekben várhatóan egyre gyakrabban fog szembesülni a mostanihoz hasonló aszályos időszakokkal.

Tovább a forráshoz: Élő Bolygónk

Elsavasodnak az édesvizek a szén-dioxid-kibocsátás miatt

Sok tanulmány figyelmeztet arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagok égetése nyomán emelkedő légköri szén-dioxid-szint miatt az óceánok savasodnak, ami komoly fenyegetést jelent az élővilágukra. Az édesvízi ökoszisztémákkal viszont eddig meglehetősen keveset foglalkoznak ebből a szempontból...

50 fokos hőség pusztít Indiában

India északi részén az elmúlt napokban döbbenetes magasságokba, egészen 50 Celsius-fokig kúszott a hőmérő higanyszála. A forróság, amelytől milliók szenvednek, több halálos áldozatot is követelt. A helyzetet vízkorlátozás is tetézi – a kutak, tavak és folyók kiszáradása miatt.

Éhínség és szomjúság: százezrek menekülhetnek a klímaváltozás miatt

A klímaváltozás hatása egyre jobban érezhető: a termőföldek elsivatagosodnak, a vízkészletek pedig rohamosan fogynak. Mindez súlyos következményekkel jár, hiszen több millió ember lesz kénytelen elhagyni lakóhelyét, és klímamenekültként egyre többen vándorolnak majd Európába.

Talajvízhiány: veszélyben lehetnek a jövő generációi

A klímaváltozás nem csak a felszín feletti vizeket veszélyezteti: a Nature Climate Change tanulmánya szerint a jövő generációi számára a talajvíz hiánya is komoly problémákat jelent majd. A következő évszázadban ugyanis várhatóan a talajvízraktárak fele lesz csupán képes újratöltődni.

Chile egyik legnépszerűbb tava is kiszáradt

A Laguna de Aculeo Chile egyik legnépszerűbb fürdőhelye volt, alig kétórányi autóútra a fővárostól. 2019 áprilisában a NASA publikált sokkoló fotókat arról, milyen drasztikus változáson ment keresztül a tó az elmúlt öt évben.

Kiszáradhat a Rajna?

Több jel is arra utal, hogy a Rajna vízszintje jelentősen csökkenni fog a közeljövőben, ami nem csupán a folyó ökoszisztémájára nézve aggályos hír, hanem jelentősen befolyásolhatja a német gazdaságot is. 

Aggasztó a vízhiány Ausztáliában

Szokatlanul csapadékhiányos hónapokon van túl Ausztrália, a nagyvárosok víztározói jelentősen leapadtak, május elején sokuk már félig sem volt tele. Vízkorlátozás bevezetésére kényszerülhetnek Sydney-ben, Darwinban, Brisbane-ben és Melbourne-ben is.

1,7 millió szomáliai éhezik az aszály miatt

Csaknem kétmillióan éheznek Szomáliában a hosszan tartó szárazság miatt – közölte a Norvég Menekültügyi Tanács (NRC). Mint kiderült, gyerekek százezrei már most alultápláltak a kelet-afrikai országban, és milliók hagyták el otthonukat az élelemhiány miatt.

Vízválság fenyegeti Angliát

A klímaváltozás következményei már most is megmutatkoznak – a világ jövőképéről pedig sorra jelennek meg az újabb vészjósló figyelmeztetések. Angliának például a növekvő lakosságszám és a globális felmelegedés miatt akár már huszonöt éven belül vízhiánnyal kell szembenéznie.

Ön tudja, hogy mi a hidrológiai James Bond-arány?

A Föld vízkészletének csupán 0,007 százaléka van felszínen, vagyis könnyen elérhető, nem túl szennyezett és majdnem azonnal használható. Ezt hívják úgy, hogy hidrológiai James Bond-arány – mondta Kőrösi Csaba, aki a magyarországi vízhiányról is beszélt a 2019-es víz világnapon.

1
2
3
4