2018 első hónapjaiban az egész világ Fokvárosra figyelt. A Dél-Afrikai Köztársaság második legnépesebb városa félelmetesen közel járt ahhoz, hogy elérje a Nulladik Napot: amikor – a nagyvárosok közül elsőként a világon – elfogy a teljes vízkészlete.
A korábban soha nem látott vízhiány a rekordhosszú, több éve tartó aszály, valamint a város népességének gyors növekedése miatt alakult ki. Mivel a fokvárosi vízhálózatot nem úgy tervezték, hogy kibírjon ilyen hosszú csapadékmentes időszakot, 2017 decemberére – a város vízellátását biztosító hatalmas víztározók ellenére – mindössze a tartalékok harmada állt csupán rendelkezésre.
A dél-afrikai kormányzat a vészhelyzet megelőzése érdekében figyelmeztetést adott ki. Ennek értelmében, ha nem sikerül széles körben rávenni az embereket a vízzel való takarékoskodásra, akkor 2018. április 22-én el fogják zárni a vizet a háztartásokban és az utcai kutakban, az emberek pedig fejenként naponta mindössze 25 liter vízhez juthatnak majd hozzá a speciális elosztóközpontokban.
A Nulladik Nap elkerüléséhez első lépésként fejenként 87 liter alá csökkentették a napi vízfogyasztást, majd mivel ez nem bizonyult elég hatékony lépésnek, a naponta felhasználható vizet 50 literben maximalizálták. Minden létező eszközzel és számos javaslattal próbálták rávenni a lakosságot és a turistákat a limitált vízfogyasztás betartására annak érdekében, hogy a város vízkészlete minél tovább kitartson. Mindemellett számos vészforgatókönyv is készült a vízkrízis rendezésére, a szennyvíz újrahasznosításától az óceán vizének sótalanításán át akár jéghegyek Fokvárosba vontatásáig.
A vízzel való takarékoskodásnak köszönhetően végül sikerült a városnak eltolnia a Nulladik Nap rettegett dátumát, de nem lélegezhetnek fel a fokvárosiak: a katasztrófa veszélye folyamatosan ott lebeg a fejük felett. Dél-Afrika nyugati csücske ugyanis a következő évtizedekben várhatóan egyre gyakrabban fog szembesülni a mostanihoz hasonló aszályos időszakokkal.
Kihirdették az „Így neveld a felnőtteket” gyermekpályázat díjazottjait.
A koningshoeveni apátság trappista szerzetesei 1881 óta gyártanak sört, az utóbbi években pedig már kenyeret is sütnek, csokoládét, sajtot és mézet is készítenek. Az apátság és a látogatóközpont szennyvize mellett az ezekből a gazdasági tevékenységekből származó szennyezett vizet is meg kell tudniuk tisztítani.
Budapesttől 30 kilométerre, Vác szomszédságában, Sződliget közelében rejtőzik a vadregényes kis horgásztó, amelynek felfedezésével igazi mesevilágba csöppenhetünk. A tavat öblöcskék, apró félszigetek övezik és idilli, nádból és fából készült házikók rejtőzködnek a hatalmas ártéri fák ölelésében.
Mlle Hipolyte francia dizájner és illusztrátor bonyolult szobrokat készít vibrálóan színes papírokból. A művész legújabb háromdimenziós alkotását a korallzátonyok inspirálták, a Coralium névre keresztelt, közel 1 méter magas és 3 méter széles szobrot különböző technikákkal alkotta meg. Az alkotás célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás hatására, az egyre törékenyebb tengeri ökoszisztémára.
Korábban teljesen halottnak vélt földközi-tengeri korallkolóniákban fedeztek fel élő virágállatokat a kutatók, akik a világon elsőként számoltak be a jelenségről a Science Advances című folyóiratban.
A gyógyszerszármazékok vizekből történő eltávolítása szinte az egész világot foglalkoztatja. Ezért is kísérte nemzetközi érdeklődés a Budapesti Víz Világtalálkozón a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete által vezetett NVKP projekt eredményeinek bemutatását, amelyek a teljes problematikát átfogják.
Fokváros történelmi vízválsága az egész világ számára ébresztőt fújt. Megtörtént, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. Félő, ha a párizsi megállapodásban rögzített célok nem teljesülnek, néhány évtizeden belül akár több nagyváros is hasonló sorsra juthat.
„A jég világában láthatjuk, tapinthatjuk, hallhatjuk – közvetlenül a bőrünkön érezhetjük a klímaváltozás folyamatát" – James Balog nemzetközileg elismert természetfotós szerint elképesztően fontos, hogy odafigyeljünk azokra a folyamatokra, amelyek a sarkvidékeken zajlanak.
A szakemberek szerint ennyi golflabdából közel 30 kilogrammnyi mikroműanyag erodálódhatott a tengervízbe.
Mat Miller brit illusztrátor a PangeaSeed Alapítvány számára készített alkotással hívja fel a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel ma az óceánoknak szembe kell nézniük. Equilibrium (Egyensúlyi állapot) címre keresztelt alkotása az alapítvány legutóbbi kiadványában kapott helyet, célja pedig, hogy ráirányítsa a figyelmet az óceáni ökoszisztéma sérülékenységére és a tengeri fajok gyors ütemű kihalására.