Tavaszi szél vizet áraszt

A magyar népzene egyik legszebb darabja a Tavaszi szél vizet áraszt című székelyföldi népdal, amelynek több változata is fennmaradt.

A népzene olyan, mint az anyanyelv. Közös kincs, amely minden népi kultúra sajátja. A magyar népzenei örökség gyűjtése Vikár Béla kezdeményezésével indult 1896-ban. Az ő munkáját folytatta és teljesítette ki a két világhírű magyar zeneszerző, Kodály Zoltán és Bartók Béla, akik nemcsak a gyűjtésben, de a rendszerezésben is maradandót alkottak. Nekik hála a magyar népzenekutatás a mai napig a világ élvonalában van, műveiken keresztül pedig a magyar népzene is az egyetemes műveltség részéve válhatott.

Kodály a róla elnevezett Kodály-módszer segítségével a közoktatás részévé tette a népzene oktatását, amelyet azóta a világ számos országa alkalmaz. A magyar gyerekek ennek köszönhetően már az óvodában elkezdenek a népdalokkal ismerkedni, a Tavaszi szél vizet áraszt pedig minden gyerek repertoárjában az elsők között található meg. A népdal, amelynek titka és szépsége is egyszerűségében rejlik, mára a magyar kultúra alapvető részévé vált.

A magyar népdalok jellegzetesen sokszínűek. Szinte minden dalszövegben megtalálható a világot egységében vizsgáló szemlélet, a szavak a legmélyebb emberi érzéseket érintik, a szövegeken keresztül pedig megelevenedik előttünk egy már letűnni készülő világ, a hajdani parasztság világa. A Tavaszi szél vizet áraszt sem kivétel ez alól, ahol a víz, minden élet forrása a szerelem metaforájaként jelenik meg. E népszerű népdalnak korunk kultúrájában is számtalan feldolgozása született, ezek közül mutatunk be párat.

Török Erzsi és Tekeres Sándor előadásában

Török Erzsébet Kossuth-díjas és érdemes művész énekesnő, aki az 1930-as évektől kezdve egészen az 1972-es utolsó fellépéséig mindvégig a magyar népdalok hatalmas tiszteletnek és népszerűségnek örvendő előadója volt. Nemcsak a közönséget, de a kritikusokat is elbűvölte gyönyörű mezzoszoprán hangja és jellegzetes ízes, tiszta szövegmondása. A magyar népdaléneklés nagyasszonya a kedvelt dalt Tekeres Sándorral, a népdaléneklés ugyancsak ünnepelt művészével együtt adja elő:

Szakcsi Lakatos Béla zongoráján

Szakcsi Lakatos Béla a magyar dzsessz egyik legkiemelkedőbb alakja, virtuóz zongoraművész és zeneszerző. A Liszt- és Kossuth-díjjal is illetett zenész nem csak a dzsesszben, de valamennyi zenei műfajban otthonosan mozog. Amerikai lemezszerződéseinek és rangos nemzetközi fesztiválszerepléseinek hála a világ is megismerhette e különleges tehetségű művészt. A népdal a Magyar Jazz Quartet zenekar előadásában, Szakcsi Lakatos Béla zongorajátékával:

Freddie Mercury gesztusaként

A Queen 1986 nyarán Budapesten koncertezett, a Tavaszi szél vizet áraszt népdal pedig ekkor tett szert nemzetközi hírnévre Freddie Mercury kedves gesztusának köszönhetően. A káprázatos koncert csúcspontja volt, amikor váratlanul Freddie Mercury a színpad elejére sétált, és így szólt: This is a very special song, from Queen, to you. Ezután a tenyeréből olvasva a szöveget elkezdte énekelni: Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom – magyarul. Azok, akiknek volt szerencséjük ezt átélni, mind arról számoltak be, hogy a telt házas Népstadion szinte felrobbant az ünnepléstől. Freddie ezután elvezényelte a következő versszakot, amit már a közönség együtt énekelt. A legendás énekes előtti tiszteletadásként 6 évvel később a Guns N’ Roses magyarországi koncertjén ismét felhangzott az ismerős dallam. Freddie Mercury emlékezetes előadása:

Modern feldolgozásban

A Holdviola együttes 2006-ban alakult Miskolcon. Zenéjükben modern, továbbgondolt formában jelennek meg a népdalok, de mégis megőrzik természetes hangulatukat. Látványos előadásaikat speciális koreográfia, színpadi díszletek és egyéb vizuális élmények gazdagítják.