Vízhiányból politikai konfliktus

A vízhiánnyal küzdő országok többsége Afrikában található, a kontinensre jellemző a magas népességszám és a kevés és egyenlőtlen eloszlású rendelkezésre álló vízbázis. A vízért folyó harc már elindult, napjainkban is folyamatosan nő a vízhiányos területek mérete, és egyre többen kényszerülnek elhagyni az otthonukat, hogy az életben maradáshoz szükséges víz elérhető közelségében élhessenek. A 20. századi történelemben sem ismeretlen a vízhiány következtében kialakult politikai feszültség, és napjainkban is több olyan övezetben zajlanak harcok, ahol a víz hiánya a konfliktus kirobbanásának egyik okaként ismert.

Vízhez köthető a Csád-tóhoz kapcsolódó, Kamerun és Nigéria között kialakult konfliktus is. A szomszédos országok számára elengedhetetlen vízforrásként szolgáló Csád-tó a 20. század második felében jelentősen zsugorodni kezdett, míg 2001-re a tó partján létesült halászfalvak is költözni kényszerültek, ami kiélesítette a korábban is meglévő határvitákat, és fegyveres harcokhoz vezetett. Az ügyet végül a Nemzetközi Bíróság rendezte, és Kamerunnak ítélte a kérdéses területeket, ezzel a határok módosítását is kijelölte. A nigériai katonai erők elhagyták a területet, a fegyveres konfliktus lezárult, ám az ott élők számára továbbra is kihívást jelent a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz biztosítása.

A Dél-Szudánban 2003-ban kirobbant darfuri konfliktusról általában politikai és katonai problémaként beszélnek, amelynek kiváltó oka az arab milíciák és a fekete lázadók, valamint a földművesek közötti etnikai ellentét volt. Ám közvetetten szintén a Csád-tó kiszáradása vezetett fegyveres konfliktushoz. A nyolcvanas évektől kezdve csökkent a csapadék mennyisége a szudáni térségben. Az ENSZ kimutatásai szerint átlagosan több mint 40%-kal csökkent a lehulló csapadék mennyisége, ami feltételezhetően az ember okozta klímaváltozás egyik következménye. Ezzel összecseng, hogy a darfuri erőszakos események a szárazság idején kezdődtek. A szélsőséges körülmények kialakulásáig a nomád törzsek békében és egyfajta szimbiózisban éltek a letelepedett, földművelő lakosokkal. A területet sújtó ivóvízhiány következtében mezőgazdasági és élelmezési problémák jelentkeztek, ami a harcok kirobbanásához vezetett 2003-ban. A darfuri konfliktusban több mint kétszázezer ember vesztette életét, és több mint kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Botswana és Namíbia között szintén a vízhiány okozott elhúzódó konfliktust, amely az Okavango folyó vizének használata kapcsán élesedett ki. A folyó Namíbia és Angola határfolyója, és a Botswana területén elhelyezkedő hét nemzeti parknak otthont adó deltája kedvelt turisztikai célpont. Ám a mocsaras delta feletti namíbiai szakasz gyakran szenved aszályos időszakoktól, ezért egy vízvezetékrendszer segítségével megcsapolták, és a száraz területekre vezették az Okavango vizét. Ennek következményeként elmaradtak az áradások, súlyos szárazság alakult ki, és veszélybe került a védett Okavango-mocsár területe is. A fegyveres konfliktust sikerült megelőzni, és a két ország 1994-ben aláírta az Okavango vízgyűjtő egyezményt (Okavango River Basin Commission), amely szabályozza a folyó vizének hasznosítását.

A vízért folyó versengés végleges megoldásához elengedhetetlen az alapprobléma megoldása: megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez kell juttatni az érintett térségeket és az ott élő népeket. Nemzetközi összefogással fenntartható gazdasági megoldásokat kell tervezni és támogatni, a konfliktusok és a megoldások elemezése pedig hozzásegítheti a világot a más térségekben jelentkező hasonló konfliktusok megelőzésére, illetve megoldására, mert sajnos egyre gyakrabban várhatók.

Források:

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Washington Postban megjelent írása.

Piac és Profit: Amíg ezt olvassa tíz gyerek halt szomjan

Kép forrása: NASA