A víz és a munkahelyek kapcsolata – Víz Világjelentés 2016

A 2016-os Víz Világjelentés a víz és a munkahelyek, a foglalkoztatás és a gazdasági fejlődés kapcsolatát vizsgálja. A jelentés kulcsfontosságú megállapításai az alábbiakban foglalhatók össze.

1. Víz nélkül munkahelyek sincsenek

Világszinten négy munkahelyből három kötődik valamilyen módon a vízhez. A leginkább vízigényes szektorok, a mezőgazdaság, halászat és erdőgazdálkodás önmagukban egymilliárd embernek nyújtanak munkalehetőséget. A vízhiány és az egyre nehezebben elérhető vízkészletek ellehetetlenítik a vízigényes szakmákat, és akadályozhatják a gazdasági növekedést az elkövetkező években. Erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy az érintett területek alkalmazkodni tudjanak a növekvő vízhiányhoz, így megelőzve a helyi foglalkoztatás válságát és annak kereskedelemre és migrációra gyakorolt hatását.

 

2. A jobb vízminőség jobb munkahelyeket és munkaerőt, valamint magasabb életszínvonalat is jelent

A megfelelő ivóvízhez való hozzáférés és a humán ürülék elkülönített kezelését biztosító otthoni, iskolai és munkahelyi infrastruktúra jobb egészségi állapotú, általánosan képzettebb és hatékonyabb munkavállalókat jelent a munkaerőpiacon. A nem fenntartható vízgazdálkodás veszélyeztetheti a szegénység felszámolásában és a munkahelyteremtésben nehezen elért sikereket. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni annak megértésére, hogy a vízkészleteknek, az infrastruktúrának és a kapcsolódó szolgáltatásoknak átfogó szerepük van a gazdasági növekedésben és a munkahelyteremtésben, és a fenntartható tervezésbe ezeket a szempontokat be kell vonni.

 

3. A vízügyi beruházás munkahelyeket teremt

A vizes infrastruktúra-beruházások kiemelt költséghatékonysággal megvalósíthatóak, emellett egyidejűleg számos gazdasági szektorban fejtik ki pozitív hatásukat. A munkahelyteremtési beruházások a vízkészlet-gazdálkodás, vízellátás és közegészségügyi szolgáltatások területén magas megtérülési értékkel bírnak, és jelentős multiplikatív hatásuk van más szektorok munkahelyteremtésére is. A hosszú távú tervezés és a hatékony finanszírozás a fejlett vízgazdálkodásban elengedhetetlen azelőtt, hogy a munkahelyteremtésben, a gazdasági növekedésben vagy más kapcsolódó társadalmi és gazdasági területen előnyöket tapasztalnánk. 

 

4. A víz és a munkahelyek kapcsolata változó világunkban

A klímaváltozás súlyosbítja a vízhozzáférés problémáját, ami elkerülhetetlenül a munkalehetőségek csökkenéséhez vezet. A zöldebb gazdaságba való átmenet és a környezetbarát technológiák fejlesztése jótékony hatással van a foglalkoztatásra és a tisztességes munkalehetőségek megteremtésére. Az innovatív tanulási módszerek és releváns szakmai és tudományos képzések kiemelt fontosságúak az intézményrendszer megerősítésében és a munkalehetőségek fejlesztésében az összes vízhez kötött szektorban.

A Víz Világjelentés angolul elérhető az UNESCO weboldalán.