Az ősi Balaton

Bár a „magyar tenger” valószínűleg már az őskorban szerepet játszhatott, az első feljegyzések római íróktól származnak. Ezek az írások zömmel az ősi művelésről és halászatról szólnak, jelentősége így tehát már akkoriban is vitathatatlan volt. A tó alakja azonban az idők során jelentősen megváltozott, természetes és mesterséges átalakulásáról régi térképek, régészeti lelőhelyek adnak számot.

A Balaton 77 km hosszával, 14 km-es legnagyobb szélességével és 594 km2-es vízfelületével Magyarország legnagyobb tava. Az ország nyugati felén, a Dunántúlon helyezkedik el, északon a Balaton-felvidék – kiváló szőlő- és gyümölcstermesztő vidék –, délen pedig a Zalai- és Somogyi-dombság határolja. A mai Balaton műholdképe:

Az elmúlt évszázad térképein a tó sokféleképpen jelenik meg. Magyarország első tudományos igénnyel készített térképén körvonalai torzak, a Tihanyi-félszigetet pedig szigetként ábrázolják. Egy korai oklevélben is szigetként nevezik meg a helyet.

Magyarország legrégibb térképét Lázár deák készítette, 1528-ban

A Balaton korai ábrázolásának másik érdekessége, hogy a félszigetet nem az északi, hanem a déli parthoz kötötték, ami ezen a Magyarországról rajzolt egyik korai térképen is jól megfigyelhető.

Lazius Magyarország-térképe

Lazius térképe lavinát indított el, mert későbbi kiadványokon is észrevehető ez a hiba. Nem is az ő tévedése volt, hanem a térképrajzolók félreértelmezték: Lazius eredetileg a révátkelőt jelölte, ezt vélték a későbbi térképkészítők vékony földnyelvnek.

Azt, hogy valaha mekkora lehetett a Balaton, leginkább a római, népvándorlás kori régészeti lelőhelyek alapján, korai oklevelekből, valamint az ezekhez közvetlenül kapcsolódó térképes ábrázolásokból tudták kikövetkeztetni. A kutatások eredményei azt mutatják, hogy a Balaton több évszázaddal ezelőtt még jóval nagyobb kiterjedésű és magasabb vízállású volt.

Az ősi és a mai Balaton, szerző: Kovács Ádám

A Balaton korai vízszintszabályozásai és élete

A Balaton életének első, közel hétezer éves időszakában kizárólag a természeti körülmények voltak hatással a vízháztartására és vízjárására. Fejlődésének második szakaszát azonban az emberi beavatkozások napjainkig tartó következményei jellemzik. A túlságosan magas Balaton-vízszint leszállítása érdekében az első valószínűsíthető beavatkozás a rómaiak idejében történt, amikor Galeriusz császár Siófoknál zsilipet építtetett a 3. században. A későbbi, 20. századi régészeti kutatások azonban ennek egykori meglétét megkérdőjelezték.

A középkortól kezdve a Sión épült malmok gátjai újra felduzzasztották a Balaton vízszintjét. A török időkben a vízszint további emelésével a Balaton menti öblözeteket elárasztották, a mocsárvilág elhatalmasodott. A 18. században újjászerveződő gazdasági élet szükségessé tette a mainál mintegy 5-6 méterrel nagyobb Balaton-vízszint leszállítását és a Sió-Balaton szabályozását. A gazdasági fejlődés és a part menti üdülőövezet kialakulása a vízszintingadozás egyre erőteljesebb mérséklését tette szükségessé. Végül a Balaton vízszintjének állandósítása terén a döntő lépést a siófoki zsilip megépítése jelentette 1863-ban.

A siófoki zsilip ünnepélyes felavatása és megnyitása 1863. október 25-én

A Balaton vízszintjének szabályozása után kezdődhetett meg a befolyó vízfolyások rendezése, a tó partvonalának kialakítása, a környező területek meliorációja (azaz minden olyan tevékenység, amely a mezőgazdasági területek, talajok javításába – a hozamok növelése céljából – beletartozik) és mezőgazdasági hasznosítása. Ezek hatására a környező mocsarak vízminőségvédő funkciója megszűnt, éppen mikor a fejlődő civilizáció a tóba folyó vizek minőségét folyamatosan rontotta.

A fejlődéssel együtt járt a vízhasználat. Az emberi tevékenységek és sajnos az ezzel együtt járó környezetszennyezések hatása is észrevehető a vizekben. A vízminőségromlás elsőként a sekély, édesvizű tavakban – köztük a Balatonban is – jelentkezett, de közismert a folyók, tengerek és a felszín alatti vízkészletek szennyezettsége is. Az 1970-es években érte el a tó azt az állapotot a szennyezettségben, amely már komoly beavatkozást igényelt, mivel környezeti állapota, vízminősége gyors ütemben romlott. 1971-ben készült el az első Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Program (BVFP), mely a fejlesztési feladatokat a vízminőség javításának rendelte alá.

Forrás: Nemzeti Környezetügyi Intézet, Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum