Ártéri ligeterdőink csodálatos világa

A Duna–Dráva Nemzeti Park, ahogy neve is jelzi, szinte teljes területében a Duna és a Dráva folyó mentén, egykori árterein helyezkedik el. Koronaékszerei a világhírű, lenyűgöző szépségű és vadállományú ligeterdők, Gemenc és a Béda-Karapancsa vidéke.

A Duna évszázadokon keresztül kanyarogva tört magának utat, így kialakítva szigeteket, ártereket, fokokat, ahol az ember együtt tudott élni a hol építő, hol romboló vízzel. A víz járta helyeken élő ember hagyományos, mára eltűnt, vagy eltűnőfélben lévő életformákat, gazdálkodási módokat alakított ki. Ilyen életforma volt a pákászat, a csikászat és a rákászat, azaz a vízi világban gyűjtögető, csíkhalat halászgató, rákot fogó, gyékényt és vesszőt fonó, vadászgató emberek élete. A fok jelenti az olyan medret vagy csatornát, amelyen a folyó vize áradáskor kifolyik az ártérre, apadáskor pedig vissza. Ezt mesterségesen is próbálták szabályozni, így halászták le a halakat már az Árpád-korban is. Az időnként elárasztott területek termékeny rétjein rideg állattartás és gyümölcstermesztés, az erdőkben pedig fakitermelés folyt.

Azonban az árvízvédelmi gátak épülése, a folyó kanyarulatainak átvágása, a fokok megszüntetése, a fahasználat, a mezőgazdaság, a vízierőművek építése révén ártéri erdőink, élőhelyeink a 18–19. századtól folyamatosan tűntek el. Kevés megmaradt ártéri erdőnk egyik legszebbike Gemenc, amely annak köszönheti fennmaradását, hogy egykor a kalocsai érsekség birtokai húzódtak itt, amely nem lépett be a Dunavédgát Társulatba, így az árvédelmi töltések a parttól távolabb épültek meg. Gemenc ma kitüntetett figyelmet kap a környezet- és természetvédelemben, a vízgazdálkodásban egyaránt.

A gemenci ártér és hullámtér erdőterülete az Alföld nagytájon belül a Dunamenti-síkságon, a Tolnai-Sárköz kistájon terül el, összesen 108 km2-en, ezzel Európa egyik legnagyobb ártéri erdeje. A rendszeres áradások, az azok után visszamaradó vízállások alakították ki csodálatos növény- és állatvilágának létfeltételeit.

A. E. Brehm, a természettudós 1878-ban kitűnő leírást adott a tájról: „Buja erdő lepi be a partot és a szigetséget, sűrű parti szegély védi szem elől e folyam menti berek belsejét... Egyetlen pillantással láthatni a fa életének minden fokát, a sarjadó fűz hajtásától kezdve, a korhadó faóriásig...” A táj ökológiai értékét gazdag élővilága, a növény- és állatfajok változatossága adja. Ezen a vidéken az uralkodó erdőtípus a puhafás és a keményfás ligeterdő. Gemenc nagyvadállománya jelentős, gímszarvasállománya messze földön híres.

A ligeterdők víz által meghatározott, a csapadékon kívül egyéb vízhez is jutó, fák uralta növényközösségek. Folyóvizeket kísérnek, az árvizek alkalmával hosszabb-rövidebb ideig elöntés éri, így talajuk szerves anyagban gazdag. A puhafás ligeterdő jellemző fafajai a nyárak és a füzek, míg a magasabban fekvő területeken a keményfás ligeterdőkben tölgy-, kőris- és szilfák találhatóak.

Sokan próbálnak tenni azért, hogy Gemenc megmaradjon a jövőnek. A fenntartható vízgazdálkodás azt jelenti, hogy eleget próbálnak tenni a társadalmi igényeknek, szükségleteknek úgy, hogy közben a víz megújuló képessége megmaradjon, mennyisége, minősége megőrződjön. A vízügyi szakemberek azon dolgoznak, hogy elegendő vízmennyiség juthasson a területre. Az élővilág védelméről élőhely-helyreállítással, fajvédelmi programokkal a Duna–Dráva Nemzeti Park gondoskodik. A Gemenc Zrt. a terület vadgazdálkodásáért, erdőgazdálkodásáért felel, a fakitermelés-ültetés-erdőfelújítás során természetesen ügyelnek arra, hogy őshonos fajok kerüljenek az erdőbe. Számtalan ökoturisztikai lehetőség van arra, hogy megismerkedjünk ezzel a csodálatos vidékkel, lehetőség van kenuval vagy hajóval vízen bejárni, vagy gyalogtúra, biciklitúra alkalmával is, de lóháton vagy akár kisvasúttal is megcsodálhatjuk e különleges tájat és élővilágot.

 

Forrás: Nemzeti Környezetügyi Intézet, Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum