Stockholmi Ifjúsági Víz Díj 2016

Idén huszadik alkalommal kerül megrendezésre a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) a Stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézet (SIWI) szervezésében. A szervezők kreatív, 15–20 év közötti feltalálók ezreinek ötleteit várják évről évre a víz és a fenntarthatóság témaköréhez kapcsolódva. A döntősök öt napot töltenek Stockholmban, ahol augusztus 28. és szeptember 2. között a Víz Világhéten mérik össze tudásukat, ötleteiket.

A résztvevőket egy nemzetközi tudósokból álló szakmai zsűri értékeli, így dől el, ki lesz a verseny győztese, aki 15 000 dolláros jutalomban részesül. A tavalyi győztes, az amerikai egyesült államokbeli Perry Alagappan például egy olyan szűrőt fejlesztett ki, amely a mérgező nehézfémeket és az elektromos hulladékot egyaránt képes eltávolítani a vízből.

Magyarország méltón veszi fel a versenyt a nemzetközi mezőnyben. A magyar szervező Global Water Partnership (GWP) Magyarország Alapítvány szerint a fiatalok évről évre felkészültebbek, pályázataik ígéretesek a jelen és a jövő vízproblémáinak megoldása szempontjából.

Az idei Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyarországi versenyének eredménye szerint hazánkat Kovács Dávid és Szűcs István Ákos képviseli majd Stockholmban a Víz Világhét keretei közt megrendezésre kerülő nemzetközi döntőben augusztus végén. A két fiatal a „Mit nyerünk a szürkevíz használatával? (What can we gain by using grey water?) című pályázatával a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola diákjaként tett szert az elismerésre. Munkájukban a csapadékvíz hasznosításával foglalkoznak, amivel jelentős megtakarítás érhető el, különös tekintettel a közintézményekre. Az iskolájukban lefolytatott takarékossági kampányukról készült videó itt megnézhető.

Az SJWP Hungary 2016 díj fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt, a díjat Joó István, a Budapesti Víz Világtalálkozó előkészítéséért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos adta át. A díjazottak novemberben szerepet kapnak a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016-on is.

Második helyen végzett Filipcsuk Péter Gusztáv és Jónás Andrea Petra, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium két tanulója „Háztartási szürkevizek és csapadékvíz környezethatékony újrahasznosítása” (Environment-efficient and sustainable reusing of different greywater and deposit forms) című munkájával. Harmadik Rappay Bence Zsolt és Varga Péter, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium két diákja az „Élő víz – A felszíni vizek megőrzésének lehetőségei a Szedresi Ős-Sárvízen” (Living water – solutions for protecting surface waters in the Szedres Ős-Sárvíz) című programjával.

A középiskolásoknak szóló versenyt minden évben a GWP Magyarország Alapítvány szervezi.