Kihirdették a „Víz összeköt” című nemzetközi fotó- és videopályázat eredményeit

A nemzetközi pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére a Capa Központban került sor október 15-én este, ahol a zsűritagok által kiválasztott legjobb 10-10 fotó- és videopályázat bemutatása mellett kihirdették a kategórianyerteseket is. A világ 40 országából induló pályázók, illetve a víz által inspirált művészeti alkotások iránt érdeklődők élő közvetítésen keresztül is követhették az eseményt.

Nem lehet elég korán kezdeni – környezettudatos színdarabot mutat be a Pesti Magyar Színház

A mesék és a dráma varázslatos világa nagy hatással van a gyerekek személyiségfejlődésére, kreativitásának és képzelőerejének kibontakozására. Mindezek mellett komoly szemléletformáló hatásuk van a gyerekkorban hallott és megismert történeteknek, a meséken keresztül megalapozható a következő generáció értékrendje.

Kék a zöldben – Budapest víz alatt

Vizes téma ihlette a lengyel képzőművészpáros új köztéri munkáját, akik Budapesten, az Üllői út egyik tűzfalára készítettek műalkotást. A falfestmény témája egy másik dimenzióba kalauzolja a járókelőket, és a várost víz alatti világként ábrázolja.

Összefoglaló a 2016-os Víz Világhétről

Sikeresen lezajlott a Víz Világhét augusztus 28. és szeptember 2. között Stockholmban, ahol 120 országból több mint 3100 résztvevőt láttak vendégül. Idén a „Víz a fenntartható növekedés szolgálatában” volt a világhét mottója, így az előadások és műhelybeszélgetések központi témájául a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) (beleértve a 6-os számú, vízre irányulót) szolgáltak.

A világ vezetőinek vízügyi felhívása

New York, 2016. szeptember 21.

A természet a legjobb tanító – thai diákok nyerték a Stockholm Junior Víz Díjat

Thaiföldi diákok nyerték el a 20. Stockholm Junior Víz Díjat, nyertes projektjük egy olyan víztartó készülék, amely a bromélia növények víztartó képességét használta modellként. A tanulmányuk a bromélia növények természetes vízgyűjtő képességét vizsgálta, ezen belül is kiemelten vizsgálták azokat a formákat, amelyek nemcsak összegyűjtik a nedvességet, hanem szöveteikben meg is tudják tartani az összegyűjtött vizet. Az eszköz kialakítása során modellként a bromélia növényt használták, de gumifákon is tesztelték a készüléket.

Közösen fejlődünk – A Természetvédelmi Világszövetség 2016-os kongresszusának résztvevői segédkeztek egy 600 éves hawaii halastó újraépítésében

Szeptember elején Hawaiin rendezték meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016-os kongresszusát. A szövetség abban segíti a kormányzatokat és a környezetvédelemmel foglalkozó szervezeteket, hogy megőrizzék természeti környezetünk állapotát, védjék, óvják Földünk természeti kincseit. A szakmai kongresszust kísérő programok között számos vízhez kapcsolódó eseményen vehettek részt a természetvédelmi szakemberek. A tradicionális hawaii vízkultúrát egy hagyományos halastó újraépítésén keresztül ismerhették meg a résztvevők.

Fejlesztések a fenntartható vízhasználatért a logisztikai szektorban

A szállítmányozási és logisztikai iparág történelmében a fenntartható működés és fenntarthatósági fejlesztések középpontjában érthető okokból a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése áll. Napjainkban mégis egyre több logisztikai nagyvállalat ismeri fel a fenntartható vízgazdálkodás fontosságát és az abban rejlő gazdasági előnyöket.

Előző  1   2   3   4   5   6  Következő