Régi idők fürdőinek világa

​A víz jótékony hatásait már a magyarok ősei is ismerték, akik nagy gondot fordítottak a tisztálkodásra, s többek között fürdéssel igyekeztek elejét venni a különféle járványoknak. Konsztantinosz Porphürogennétosz a bizánci császár számára írt ceremóniáskönyvében külön megemlíti a magyarok hordozható „csergéit”, azaz bőrkádjait, s hogy a portyázó eleink táboraikban külön vizes sátrakat állítottak fel, melyekben előbb forró kövekre öntött víz gőzében, majd jeges vízben tisztálkodtak, sőt egyesek még csappal ellátott bőrtömlőket, csorgókat is felszereltek maguknak.

A kor fürdőkultúrájáról szemléletes képet fest egy korabeli utazó, Ibn Fâdhlan: „Fürdés végett férfiak és nők közösen mennek be a vízbe, mezítelenül, a nélkül, hogy magukat bármivel is eltakarnák. Paráznaság náluk semmi szín alatt nem fordul elő. Ha valaki ez ellen vét, bármi állása is legyen, kézzel-lábbal négy cölöphöz kötik, amelyeket a földbe vernek s azután egy szekercével kettéhasítják a nyakától az ágyékáig. Éppen így tesznek a vétkes nővel is. Azután mindkettő tetemét egy fára kötik fel. Minden igyekezettel azon voltam, hogy a nőket rávegyem, hogy fürdéskor födjék be magukat, de ebben nem értem célt…” 

„Idén már kétszer feredtem…” 

A XVI-XVII. századi török hódítás idején minden jelentősebb polgári lakossággal rendelkező magyar településen fürdő épült. Ennek vallási okai voltak, a muszlim orvoslás és gondolkodásmód számára ugyanis az egészség és a szépség egyaránt Allah művének beteljesülése, így annak védelme vallási kötelesség. Maga Mohamed próféta azt vallotta, hogy a tisztaság jó hatással van a nemzőképességre, s mivel azt akarta, hogy minél több híve legyen, péntekenként tisztasági fürdőt, vagyis szent hamamot rendelt el. 

Mindeközben a magyar főurak leginkább abban keltek egymással versenyre, ki mennyire ritkán vesz fürdőt: „Ritkán feredtem, kivált hideg vízben. (…) Orcámat, ha csak valami por, sár vagy valami gaz nem érte, sohasem mostam. (…) A fejemet talán huszonöt esztendeje van, hogy meg nem mosták…” – írja Bethlen Miklós 1708-ban.
Hasonlóképp nyilatkozik Wesselényi István is naplójában: „Ma voltam kint feredni, több becsületes főrendekkel együtt. Már ezzel az idén kétszer feredtem. Ez is lesz az utolsó feredésem…”

Ó, azok a békebeli fürdők…

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején azonban már nyolcszáz kisebb-nagyobb fürdőhelyet tartottak nyilván. Ekkoriban minden magára valamit adó családnak illett néhány hetet eltölteni egy fürdőhelyen. Fürdőorvosnak lenni pedig a világ talán legvonzóbb hivatása volt akkoriban egy (jól) nősülni vágyó fiatal orvos számára…

A 19. század második felében már vaskos kötetekbe foglalták a különféle gyógyvizek terápiás hatásait, a századfordulón pedig már több száz oldalas enciklopédikus kimutatásokat adtak ki a gyógyhelyekről, részletesen kitérve nemcsak a helyi víz hatásaira, a szállások minőségére, de még a helybeli örömlányok orvosi vizsgálatának rendszerességét és azok eredményeit is táblázatokba foglalva, ami bármilyen megmosolyogtató is, de valójában egy nagyon is modern és ésszerű megelőző módszernek bizonyult.