Hogyan bánjunk az ásványvízzel?

Mint minden ital, a víz fogyasztásának is vannak tálalási, élettani, sőt protokolláris és divatszempontjai. Ezeket az egészségtudatos embernek épp úgy hasznos lehet tudnia, mint egy gourmand-nak.

Ugyan léteznek jó tanácsok és felhasználási javaslatok az ásványvizek fogyasztásához, de arra magunktól is hamar rájövünk, hogy a szén-dioxidban dús ásványvizet nem olyan könnyű gyorsan elfogyasztani, mint a csendeset. A szénsav meggátolja a gyors ivást, és amolyan fékezőerőként működik. Az ásványvíz élvezetére vonatkozóan azonban nincsenek további „előírások”. Az ásványvíz a hűtőszekrényből a legjobb ízű és a legkönnyebben emészthető, öt fok alatti hőmérséklet alatt azonban már kevésbé gyomorkímélő. Kivételt képeznek ezalól a gyógyvizek, amelyeket kúraszerűen kell inni, 18–20 °C-on ajánlott elkortyolgatni.

A megterített asztal részeként

Az utóbbi években egyre gyakrabban szervíroznak az étkezésekhez ásványvizet. Egyes ételekhez, amelyekkel a bor nem harmonizál, vizet kell felszolgálni. Ilyen például egy savanykásra elkészített saláta vagy egy leves, melyhez a klasszikus szabályok értelmében nem szoktak bort kínálni. Természetesen tisztázni kell, hogy a vendégek a vizet csendes változatban, csökkentett vagy erős szén-dioxid-tartalommal részesítik inkább előnyben. A csendes ásványvíz némelyik torok számára túl gyenge, másrészt viszont „jobban csúszik”. Másokat éppen a túl sok szénsav zavar, mivel csak azt érzik. Ez nálunk a választás joga, de az ínyencek azt tanácsolják: az étkezéshez mindenképpen a mérsékelten gyöngyöző vizek a legjobbak. (Itt érdemes egy szót ejteni a citromkarikáról, amelyet némelyik pincér az ásványvízbe tesz, hogy valahogy „kinézzen”. A citrom azonban meghamisítja a víz tiszta ízét, elsősorban a héjában található olaj miatt.) Az elit gasztronómiában egyre gyakrabban találhatunk vízlapot. Ez jó lehetőséget nyújt a vendéglátó számára, hogy valami mást is nyújtson, és megadja az igényes vendégnek a választás jogát, hogy a menü e fontos részét saját elképzelése szerint alakítsa.

A bárpulton

Minden bár legalapvetőbb itala a whisky szódával. A szóda azonban nem más, mint szénsavval dúsított ivóvíz. Egy italban ennek nincs jelentősége, bármelyik gyöngyöző víz is megteszi. Azonban a túl magas sótartalom negatívan befolyásolhatja az ízt. Az alkoholos, cukortartalmú és gyümölcsös összetevők viszont általában annyira dominánsak, hogy a vízben levő ásványok alárendelt szerepet játszanak. Sokkal fontosabb a szén-dioxid. A keverés közben meg kell maradnia az italban, hogy azt élettelivé és frissítővé varázsolja. Ennek a legfontosabb szabálya, hogy az ásványvizet tegyük utoljára a pohárba – ezután legfeljebb röviden keverjük.

Csak kevesen fordítanak gondot arra a vízre, amelyből jégkockát készítenek, és sima csapvizet használnak e célra. Egy első osztályú italhoz azonban első osztályú jégkocka dukál, melyet kizárólag ásványvízből készítettek. Ha ropogós tömböket szeretnénk kapni, szénsavban szegény vagy attól teljesen mentes ásványvizet kell használnunk. Ez főként az olyan italok elkészítésénél számít, amelyeket jéghidegen kell felszolgálni, és nem lehetnek vizesek az elolvadt jégtől. Az ilyen jégkockák a keverőben is kemények maradnak, megőrzik a formájukat, és úgy úsznak az italokban, hogy közben nem olvadnak el pillanatok alatt.

Főzésre és babáknak

Sok víz címkéjén szerepel, hogy alkalmas főzésre is. Ez alatt elsősorban a lágy aromájú teákat, kávét vagy olyan ételeket kell érteni, amelyek elkészítéséhez a csapvíz nem bizonyul elég jónak. Gyakran látni az üvegeken az utalást is, hogy „bébiétel készítésére is alkalmas”. Mivel ilyen meghatározás a rendeletekben nem szerepel, azt mondhatjuk, hogy azok az ásványvizek alkalmasak erre a célra, amelyeket sterilen töltenek, összetételük megfelel az ivóvíznek megengedett határértékeknek, továbbá a következő ásványi határértékeket nem lépik túl: nátrium 20 mg/l, nitrát 10 mg/l, nitrit 0,02 mg/l és fluorid 1,5 mg/l. A szulfátokra vonatkozóan nincsenek határértékek. Ennek azonban hashajtó hatása lehet, ami egy felnőtt embernél nem számottevő, hacsak nem iszik túl nagy mennyiséget egy erősen szulfáttartalmú ásványvízből. A bébiétel esetében azonban nem árt ügyelni a 250 mg/l-es szulfáttartalomra. Ezenkívül a műanyag flakonos, szénsavmentes ásványvizet fel kell forralni az étel készítése előtt, ugyanis a csecsemők számára túl magas lehet a benne levő csírák száma. A bébiételek elkészítésére tett utalás azonban nem jelent egyet azzal, hogy az adott víz idősebb emberek számára is megfelelő, mivel nekik különös gondot kell fordítaniuk arra, hogy megfelelő mennyiségű ásványt vigyenek be a szervezetükbe.